A választás szabadsága, a szabadság választása

Mottó:
Az élet attól izgalmas, ha új dolgokat teremtünk. Ha folyton a biztonság után kutatunk, az elsorvasztja életerőnket.
Andrew Matthews

Kedves Olvasóink!
A mostanában lezajlott, ámde talán a mi szűk életterünkre kevéssé kiható választások okán, egy kicsit elgondolkodtam a szabadságról, a választás szabadságáról, talán egy kicsit előre tekintve a közelgő önkormányzati választásokra.

Elgondolkodtam azon, hogy még ebben a kis faluban is mennyire tetten érhető a „vezetés” arroganciája, hatalomvágya, és az ellenvélemény, legalább meghallgatásának, teljes hiánya.
Visszaemlékeztem arra, hogy hányszor és hányféleképpen próbáltak, jelzem sok esetben sikerrel, „megregulázni” minket, „okoskodó gyüttmenteket”, „szájtépő”, és még hosszan sorolhatnám a jelzőket, „újakat”. Hogyan próbálták elvenni, a „szokás” joggal szembeállítani, azon elképzeléseket, ötleteket, kritikákat, amelyeket időről-időre megfogalmaztunk, mi, mint „ellenzék”.
Legyen világos: nem csak a jogerős börtönbüntetésüket töltőktől lehet elvenni a szabadságát.
Az efféle szabadságvesztés oka mindig valamifajta kényszer. A kényszer olyan emberi helyzet, amely lehetetlenné teszi a ténylegesen szabad döntést vagy a döntés megvalósítását. Az okok pedig, amelyek ezt a kényszert létre hozzák, felettébb változatosak lehetnek a mindenkori „vezetés” kényszerítő intézkedéseitől (önkormányzati rendeletek, egyéb szabályozások), a személyes, érzelemmel teli vagy más módon fenntartott, anyagi, rokoni, haveri, függőségi viszonyok, kényszerítéseiig.
A szabadság ekkor a kényszer hiányát jelenti. A külső okoktól való függetlenséget.
Ebben az értelemben a függetlenség csökkenése, a szabadság összeszorulása, fájdalmas.
Úgy gondolom, hogy manapság is így van, amin az se változat sokat, hogy lehet mindannyiunknak más és más a szabadság igénye, kinek több, kinek kevesebb, minthogy mindannyiunknak a saját szabadság igényével kell együtt élnie, akkor is erre a „jaj” szóra fel kell figyelni és minden jóakaratú, a helyi problémákról felelősen gondolkozó embernek reagálnia kell rá, például azzal, hogy törekszik a szabadság korlátainak tágítására!
Egészen addig, amíg bele nem ütközünk a másik ember szabadságába, mert onnan kezdve már valami egészen más következik.
Mi három éve, éppen ezt tesszük, keressük a korlátaink tágításának lehetőségeit.
A szabadságról azonban gondolkozhatunk másként is.
A szabadságról gondolkozhatunk, úgy is, mint szabad döntésről.
Ekkor arról a szabadságról gondolkozunk, amely a mindig létező kényszereken belül lehetséges választás szabadságában jelenik meg.
Például, hogy lehetőségünk van ezt is meg azt is megtenni, ezt is meg azt is nem megtenni. Dönthetünk úgy, hogy járunk egyetemre, de úgy is, hogy nem járunk, dönthetünk úgy, hogy nyaralni megyünk a horvát tengerpartra és dönthetünk úgy, hogy nem megyünk. Hogy ide járatjuk a suliba a gyermekünket vagy sem.
Dönthetünk úgy, hogy feszegetjük szabadságunk határait, de úgy is, hogy nem tesszük ezt meg.
Végső soron ezekkel a döntésekkel, és ezen lehetséges döntések tudatossá tételével, nem egyszerűen megvalósítjuk szabadságunkat, de mindenek előtt kidolgozzuk önmagunkat.
Ez a szabadságunk tétje.
Persze egészében egyáltalán nem jelenti ez azt, hogy nem fáj, ha még most is falba ütközünk.
Vagy, hogy nincs bennünk adott esetben csalódottság, mert azt hittük, hogy ez után már sohasem verjük az orrunkat a falba és közben bele tudjuk verni. És ami a legfájóbb, mintha az utóbbi években (az elmúlt négy év alatt öt jegyző asszisztenciája mellett), folyamatosan vesztenénk a „módszerváltás” után megkapott szabadságunkból.
Ezért, az a dolgunk, hogy újabb és újabb opciókat találjunk és hozzunk létre szabad döntéseink megalapozásaként. Az a dolgunk, hogy ezekből minél többet meg is valósítsunk. Persze egyelőre, ekkora ellenszélben nagyon nehéz, de nem adjuk fel.
Azonban kötelességünk, hogy vállaljuk is ezért a felelősséget a megtalálásért, a létrehozásért és a megvalósításért egyaránt, vagy éppen ennek elmaradásáért.
Hiszen gyakran műveletlenségünk (elavulttá vált műveltségünk), ismerethiányaink a társadalmi technikák terén, országos mércével mérve is szegénységünk, a szükségesnél sokkal erősebb tekintélyelvűségünk, a legfőbb akadályai ennek.
Természetesen az egyénnek ugyanúgy, mint a közösségnek joga van a szabadság konkrét megvalósításához szükséges mozgástérre.
És helyénvaló fellépni minden olyan „vezetéssel” szemben, amely ezt a mozgásteret kényszerrel megszünteti, vagy igazságtalanul korlátozza.
A fellépés azonban legyen okos. Tiltakozni, hangoskodni, Újságot szerkeszteni nem elég! Tudnunk kell, hogy mit és hogyan akarunk másként.
Ez pedig előzetesen befektetett munkát igényel!
Türelmes munkát jelent ugyanis megtalálni azt a jövőt, ami mindannyiunknak megfelel.
Hiszen ma, Csomádon éppen ebből a jövőbe beruházandó civil munkából van nagyon kevés. Szinte semmi.

Ne maradjon így! Segítsenek, támogassanak minket!
Hiszen mi ezért teszünk hónapról-hónapra! Hamarosan eljön az idő, amikor reményeink szerint meg is mutathatjuk, hogy lehet másképp, sőt érdemes!
Továbbra is lássanak tisztán és legyen véleményük!
Tisztelettel: Lepsényi László

Ha a döntés elkerülhetetlen, jobb, ha gyorsan hozzuk meg, hogy maradjon időnk azzal foglalkozni, ami majd a döntéssel együtt jár.
Mark Lawrence